Ismertető
Ismertető a Nagyatádi Judo Clubról

 

2016.07.08. Elhunyt Harcos Zoltán Nagyatádi Judo Club Vezetedzője.  

                                                            

Július 8-án életének 58. esztendejében elhunyt Harcos Zoltán, a Nagyatádi Judo Club vezetőedzője. Utolsó útjára 2016. július 21-én csütörtökön 11 órakor a Nagyatádi központi temetőben kísérik.


Harcos Zoltán 1958. október 4-én Nagyatádon született. A somogyi városban 1974-ben indult útjára a judosport, Zoltán is ekkor ismerkedett meg a sportággal, ami örökre rabul ejtette. Edzője Bukovics János és Orsó László volt.

1978-ban igazolt a Kaposvári Dózsához, ahol Kovács Ferenc (Pixi bácsi) lett a mestere. Zoltán szorgalmával és akaratával, illetve országos bajnoki bronzérmével hívta fel magára a figyelmet. 1982-ben Kaposvárról Budapestre, az Újpesti Dózsához került, válogatott kerettag lett, többször volt érmes, illetve pontszerző az országos bajnokságokon.

Sorozatos sérülései miatt azonban 1987-ben visszaköltözött Nagyatádra, ahol aktív szerepet vállalt a judo sportágban. Nagyatádon rengeteg gyerekkel ismertette meg a szeretett sportágát. A legeredményesebb tanítványa Domonkos Bernadett volt, akivel Somogy megye első felnőtt magyar bajnoki címét szerezték meg. Számtalan korosztályos magyar bajnokot nevelt fel 2007 után is, a legismertebb Sipos Babett és Tóth Tibor volt, korosztályos világ- és Európa-bajnokságon két tanítványa is megfordulhatott a tatamin: Kozma Ákos és Boros Bence személyében.

Sérülései miatt danvizsgát sajnos nem tudott tenni, de munkássága miatt két adományozott danfokozatot kapott, amire hihetetlenül büszke volt. Az élete szinte kizárólag a judóról, szeretett sportágáról szólt.

Judo emlékeim edzőmhöz Harcos Zoltánhoz (Domonkos Bernadett ).

„Nagyatádon indultam utamra, itt kezdődött minden egy kedves kis csapattal, a Nagyatádi Judo Klubbal – búcsúzott mesterétől Domonkos Bernadett. –Harcos Zoli, aki felkarolt 1991-ben (ennek huszonöt éve már), és nevelt versenyzővé. Rövid idő leforgása alatt nevelt többszörös magyar bajnokká több korosztályban is.

Zolinak a judo volt az élete. Mindent, amit erről a sportról tudott, és tapasztalatot gyűjtött életében, azt a tanítványainak adta. Életének kis darabjait vittük magunkkal mindig, amikor távoznunk kellett a klubtól.

Hat év együtt töltött idő. Sohasem feledem azt az embert, akitől a judo tiszteletét, szeretetét kaptam és ezeket az értékeket nevelhetem tovább a jövendő nemzedékeknek!”

  

 

Adószám: 18765591-1-14


A Nagyatádi Judo Club / továbbiakban NJC / 1974-ben alakult. Az eltelt évek alatt Nagyatád egyik legeredményesebb egyesületévé fejlődött. Nagyon nehéz egy rövid bemutatkozó anyagban ismertetni a club történetét, éppen ezért nem is törekszünk erre. A Magyar Judo Szövetség / továbbiakban MJSZ / az elismert egyesületei között tart számon bennünket. Összességében évente 50-80 sportoló jár edzésre a clubba. Található köztük versenysportoló, korosztályos versenyző illetve tanfolyamos sportoló. EREDMÉNYEINKRÕL ÁLTALÁNOSSÁGBAN- 1992-ben Domonkos Bernadett első Nemzeti Egyéni Bajnoki címet szerzett az NVSE Judo Szakosztályának. Mellette egyéni Magyar Bajnoki helyezések születtek. - 1994-ben két Magyar Bajnoka lett a clubnak. Domonkos Bernadett mellett Balogh Mónika is bajnok lett. Mellettük egy-egy II. és III. négy V. és két VII. helyezés is született. - A Magyar Köztársasági Kupákban a Diákolimpiákon hét I. helyezést, több mint tíz II. III. V. és VII. helyezést hoztak versenyzőink.

Négy Nemzeti Egyéni Bajnokunk van. Négyen kölcsönversenyzőként Csapatban Magyar Bajnoki aranyérmet is szereztek. Magyar Kupákon, Diákolimpiákon értünk el kiváló helyezéseket / I-V helyezések.

 

Domonkos Bernadett Somogy megye első felnőtt Magyar Bajnoka lett.

 

2007 február 07-én, tisztújító közgyűlésen új vezetés állt fel a klub élére.

 

Új reményekkel és új lendülettel vágtunk neki a munkának, amitől a klub régi szép eredményeit próbáltuk megcélozni.

 

A klub edzői: vezetőedző: Harcos Zoltán.

 

Edzők: Palaics Péter, Joós Attila

 

Az áldozatos munkának meglettek az eredményei.


2007 év:

 

Balogh Adrienn személyében Magyar Bajnokot avattunk, Boros Bence Magyar Köztársaság Kupát nyert. Magyar Bajnokságon szereztünk egy-egy második és harmadik, valamint két-két ötödik és hetedik helyezést. MKK-n egy harmadik és egy ötödik helyezést.
Diák Olimpián egy második helyezést. Férfi-női összesített egyesületi rangsorban az 57. helyen végeztünk.

 

2008 év:

 

Boros Bence Magyar Bajnok, Kozma Ákos Magyar Bajnok,Diák Olimpiai Bajnok valamint Köztársaság Kupa győztes. Kettős igazolású versenyzőnk Diviánszki Imre Diák Olimpiai Bajnok, valamint Magyar Köztársaság Kupát nyert . Magyar Bajnokságokon szereztünk két második és négy hetedik helyezést. Köztársaság Kupán egy-egy második, harmadik, két ötödik, egy hetedik helyezést szereztünk. Diák Olimpián egy második, két-harmadik, három-ötödik helyezést szereztünk.

 

2009 év: 

Magyar Bajnokságokon, Diák Olimpiadöntőn, Köztársaság Kupákon kilenc arany, négy ezüst, hat bronz, kettő negyedik, négy ötödik, hét hetedik helyezést értek el a gyerekek az idei évben.
2009-ben 35 versenyen mérték össze tudásukat, kitartásukat sportolóink. A képzeletbeli tablóra összesen 58 arany érmet, 43 ezüstérmet, 55 bronzérmet helyeztek fel a gyerekek.

Kiskó Gábor  Köztársaság Kupa győztes
Kozma Ákos Magyar Bajnok, Diák Olimpiai Bajnok, Köztársaság Kupa győztes

Németh Gerg? Diák Olimpiai Bajnok, Köztársaság Kupa győztes

Sipos Babett Magyar Bajnok, Diák Olimpiai Bajnok, Köztársaság Kupa győztes

2010-es év

Magyar Bajnokságon, Diák Olimpiadöntőn, Magyar Köztársaság Kupán hét aranyérmet,négy ezüstérmet, nyolc bronzérmet, nyolc ötödik, három hetedik helyezést szereztek judosaink.

Ezt az évet a klubunk képzeletbeli naplójába arany betűkkel írják a gyerekek.

 

2010-ben 35 versenyen mérettetek meg tudásukat judosaink. Ezeken az erőpróbákon  50 db arany, 25 db ezüst, 56 db bronz érmet szereztek judokáink.

 

Magyar Bajnok: Sipos Babett, Kozma Ákos, Tóth Tibor, Boros Bence

 

Országos Diák Olimpiai Bajnok: Sipos Babett

 

Magyar Köztársaság Kupa győztes: Kozma Ákos, Sipos Babett

 

2011-es év

 

2011-ben 45 versenyen indultak ifjú judosaink.13-szor versenyeztek az országhatárain kívül és természetesen 32-szer az országhatárain belül, nagyon kiváló eredményekkel ezzel öregbítve klubunk és városunk hírnevét. 

A versenyeken 56 arany,57 ezüst és 40 bronzérmet vehettek át a Nagyatádi judosok.
Magyar Bajnokságokon: 4 Magyar Bajnokot , 4 ezüst, 2 bronzérmest valamint, 2 ötödik, 3 hetedik helyezettet ünnepelhetünk. 
Országos Diákolimpia döntőkről: 2 arany, 2 ezüst , 2 bronzérmet  valamint , 4 ötödik, 2 hetedik helyezést tudtak szerezni judosaink.
Magyar Köztársaság Kupáról 2 arany és 3 ötödik helyezésünk lett.
Aztán  serdülő Világ Kupa győztesnek is örülhettünk, a klub életében először.   
Két judosunk kölcsönversenyzőként az ifjúsági Csapat Magyar Bajnokságon /Kaposvárt erősítve/ szereztek ezüstérmet.
Egy judokánk kölcsön versenyzőként a  serdülő Csapat Magyar Bajnokságon /Szekszárdot erősítve/ szerzett szintén ezüst érmet.
Judosaink a Diák Regionális Válogatott tagjaiként szereztek a Diák ,,A" korcsoportban a lányok egy-egy arany és ezüstérmet, Diák ,,B" korcsoportban a fiúk egy ezüstérmet, a Diák ,,A" korcsoportban a fiúk negyedik helyezést szereztek.
Egy judosunk Sipos Babett a MOL támogatásával készülhetett a versenyekre.
Két judosunk  bekerült a korosztályos válogatottba, Sipos Babett a serdülő, Boros Bence ifjúsági korcsoportba és élvezik a Héraklész Bajnok program támogatását az edzőtáboroztatásnál.

Magyar Bajnokaink: Sipos Babett, Tóth Tibor, Boros Bence, Kiskó Gergő
Magyar Köztársaság Kupa győzteseink: Tóth Tibor, Sipos Babett 
Országos Diákolimpiai győzteseink: Tóth Tibor, Sipos Babett
Világ Kupa győztesünk: Boros Bence


Köszönettel tartozunk edzőinknek: Harcos Zoltánnak, Palaics Péternek, Joós Attilának  valamint két Barcsi edzőnek
Hegedüs Györgynek, Botka Gábornak akik segítenek nekünk mikor edzőink munkájuk miatt nem tudnak edzést tartani.